A felnőttkori Asperger-szindróma felismerése sokszor kihívást jelent, mert a tünetek nem mindig egyértelműek, és gyakran összemosódnak más állapotokkal vagy személyiségjegyekkel. Gyerekkorban könnyebb észrevenni a társas helyzetekben mutatkozó eltéréseket, felnőttként azonban sokan már kialakítottak olyan megküzdési stratégiákat, amelyek elfedik a nehézségeket. A környezet pedig sokszor egyszerűen introverziónak, különcségnek vagy szokatlan érdeklődésnek tulajdonítja a jeleket.

Fontos tényező, hogy a felnőttek többsége hosszú évek alatt megtanulja lemásolni mások társas viselkedését. A „maszkolásnak” nevezett jelenség miatt a felszínen akár teljesen magabiztosnak és alkalmazkodónak tűnhetnek, miközben belül komoly erőfeszítést igényel számukra a kommunikáció és a társas helyzetek kezelése. Így a Asperger-szindróma valódi sajátosságai sokszor csak akkor bukkannak elő, amikor valaki érzelmileg túlterheltté válik, vagy új élethelyzetekben már nem működnek a korábban bevált megoldások.

További nehézséget jelent, hogy a társadalom gyakran sztereotípiák alapján gondolkodik. Sokak fejében az autizmus kizárólag gyerekkori állapotként él vagy csak a súlyosabb formákat ismerik fel. Emiatt a magas intelligenciával, jó verbalitással rendelkező felnőttek esetében senki nem gyanakszik arra, hogy a háttérben Asperger-szindróma állhat.

A diagnosztika is bonyolultabb lehet felnőttkorban, hiszen a szakembereknek nemcsak a jelenlegi működést, hanem a gyermekkori mintázatokat is fel kell térképezniük, ami gyakran nehéz, ha kevés információ áll rendelkezésre. Ennek ellenére a felismerés nagy megkönnyebbülést hozhat: segíthet megérteni a régi nehézségeket, és utat nyithat olyan támogatási formák felé, amelyek valódi segítséget nyújtanak a mindennapokban.