Életet menthet az elsősegély csomag!

Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nekünk vagy másnak szüksége lehet az elsősegély csomagra. Ugyan a jogosítvány megszerzésének kötelező eleme az egészségügyi vizsga, mégis gyakran előfordul, hogy a gyakorlat hiánya miatt az autósok elfelejtik az ismereteiket, és egy baleset helyszínén nem mernek hozzáérni a sérültekhez, mondván „nehogy nagyobb bajt okozzak”.

A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerint minden autóban kötelező felszerelés a B típusú, hiánytalan és érvényes szavatosságú elsősegély csomag, melyet portól és víztől védett csomagolásban, könnyen hozzáférhető helyen kell a járműben vagy járművön tartani.

Az elsősegély csomagban lévő steril kötszerek a sterilitásukat 5 évig őrzik meg, a sebfertőtlenítő oldat a gyártási dátumtól számított 3 évig használható fel.

Nagy felelősségünk van a segítségnyújtásban, hiszen, ha egy balesetnél megfelelő kötszer híján nem tudunk elállítani egy vérzést, az akár a segélynyújtás elmulasztásának is minősülhet, ami bűncselekmény. Törvény írja elő, hogy balesetnél kötelesek vagyunk segíteni a sebesülteknek, ellenkező esetben két év (halálesetnél három év) börtönt is kiszabhat a bíróság.

Vélemény, hozzászólás?