Minden nap használjuk, éves összesítésben több tubussal is vásárolunk belőle, egy friss felmérés szerint mégsem sokat foglalkozunk a fogkrémünk megfelelő kiválasztásával. Sokan egy bevált márka mellett „horgonyoznak le”, amiért akár éveken át automatikusan nyúlnak az üzlet polcain. Vannak, akik az ár vagy szín alapján választanak, de persze nem kevesen csakis az ízvilágot veszik figyelembe.
Ahhoz, hogy ne nyúljunk mellé a vásárlás során, elsőként gondoljuk át a fogkrém funkcióját. Legfontosabb célja, hogy fogmosás közben segítsen eltávolítani a fogakon megtelepedő lepedéket, vagy ún. plakkot. Szintén fontos, hogy egy jó fogkrém a fogkefék sörtéinek súroló hatását is képes tompítani, így segít megelőzni a kellemetlen érzéseket is (vagy súlyosabb esetekben akár az íny megsérülését).
Ám hogyan válasszunk a rengeteg fogkrém termék közül? Ha az ember jól ismeri a szükségeit, a termékleírások alapján ki tudja választani a számára megfelelő fogkrémet. Azonban, ha abban sem vagyunk biztosak, hogy mi volna számunkra a legjobb és szükséges, érdemes fogorvosunk segítségét kérni. Egy jó szakember könnyen meg tudja állapítani, hogy mit vegyünk figyelembe a vásárlás során.
A fogkrémek esetében ugyanis jellemzően ugyanolyan alapanyagok találhatóak (ilyenek például a lepedékek eltávolításáért felelős abrazív anyagok vagy a habzást kiváltó felületaktív anyagok). De ezeken kívül vannak olyan kémiai anyagok és gyógyhatású összetevők, amik kifejezetten megoldást jelenthetnek egy vagy több problémára – például szuvasodás, rossz lehelet vagy ínyvérzés esetén.